Pálya futása

A Britain’s Got Talent és a Sony BMG
Talbot a Britain’s Got Talent első sorozatának válogatójára szórakozásból jelentkezett, de amikor Simon Cowell – akit szinte bálványozott – azt mondta rá, hogy született csoda, és el tudná érni, hogy ebben az évben több mint egy millió fontot keressen, megnőtt az önbizalma. A zsűri egy vicces előadásra számított, mert a lány előtte soha nem járt külön énekórákra. Talbot első fellépésének mégis akkora sikere lett, hogy a nemzetközi sajtó is foglalkozott vele. A döntőbe Michael Jackson Ben című számának élő előadásával jutott be. A döntő éjszakáján az Óz, a csodák csodája című 1939-es film Over the Rainbow című dalát énekelte, de a beérkező telefonos szavazatok alapján a versenyt nem ő, hanem Paul Potts nyerte meg. Talbot és Potts volt a sorozat két kedvenc szereplője.
Piers Morgan újságíró, a Britain’s Got Talent zsűritagja szerint Talbot szereplése nyomán sok gyermek, köztük Faryl Smith is úgy döntött, hogy indul a második sorozat válogatásán. Miután George Sampson megnyerte a második sorozatot, így beszélt az első részről, ahol már az élő adások felvétele előtt kiesett a versenyből: „Nem hiszem, hogy akármilyen esélyem is lett volna megnyerni tavaly a versenyt. Ha csak Paul Potts és Connie Talbot képességeit nézzük, Paul Potts klasszisokkal jobb, és Connie is klasszisokkal jobb. Nem voltam elég jó Talbot Sampsonra szavazott, s ezt mondta: „Szerettem, ahogy táncolt. Jó volt a lámpaoszlopon.
Cowell már előzőleg beleegyezett, hogy Talbot az ő lemezcégével, a Sony BMG-vel kössön szerződést. Miután két dalt felvettek Londonban, (az Over the Rainbow-t és a Smile-t, a cég kilépett a szerződésből.A lemezcég később kijelentette Sharonnak, Talbot édesanyjának, hogy a lánya „…túl fiatal ahhoz, hogy az ő művészük legyen”. Sharon hozzátette, hogy „azt mondták nekünk, keressünk olyan céget, amely gyermekekkel foglalkozik. Egy közleményükben a kiadó azt írta, hogy „megfontoltuk annak lehetőségét, hogy Connie-val rögzítsünk dalokat, azonban Connie érdekeinek szem előtt tartásával úgy határoztunk, hogy korára való tekintettel ez most még nem lenne helyes.” Cowell maga hozzátette, hogy „amint eljön a megfelelő idő, majd kiderül, hogy tudnak-e együtt dolgozni. A Talbot család úgy döntött, hogy másik kiadót keres, s döntésüket így indokolták: „amíg szereti azt, amit csinál, csúnya dolog lenne ebben megakadályozni. A hírnév és a pénz mit sem számít

Over the Rainbow

2007 októberében Talbot aláírta szerződését a Rainbow Recording Company-vel. A cég a Rhythm Riders lemezkiadó vállalat Talbotra szabott részlege, amely 2007. november 26-án jelentette meg első lemezét. Ekkor derült ki, hogy az első album címe Over the Rainbow lett, és az első, az Over the Rainbow-t, illetve a White Christmas-t tartalmazó kislemez 2007. december 3-án jelent meg a boltokban. Szakértők úgy vélték, hogy nagy eséllyel lehet a karácsonyi albumok listavezetője, de a kislemezt az album első megjelenéséig nem jelentették meg. Az album megjelenése előtt többen úgy vélték, hogy Talbot lesz a következő Charlotte Church (a szigetországban nagy sikert aratott ifjú zenész).

A lemez mögött álló csapatnak tagja volt John Arnison – Gabrielle és Billy Ocean menedzsere – és Marc Marot, az Island Records volt igazgatója. A felvételeket és a zenék összeszerkesztését Simon Hill és Rob May készítette.Arnison kijelentette, hogy ő és csapata nem fogják a lányt énekelni tanítani, mert nincs rá szükség. Hozzátette, hogy amikor találkozott Talbottal, akkor szinte elájult. Időbeosztást készítettek, hogy Talbot a felvételek alatt is folytathassa normális iskolai tanulmányait. A felvételeket nagynénje, Vicky vendégszobájában készítették, amelyről anyja azt mondta, jobb megoldás [mint a Sony BMG], mivel nem szakad el a gyermekkorától. Bár Arnison azt állította, hogy életkora miatt nem akarja a lányt mindazon promóciós műveletsoroknak alávetni, amin a legtöbb művésznek át kell esnie, ennek ellenére úgy döntöttek, hogy jelenjen meg a nappal sugárzott This Morningban és a Children in Needben 2007. november 16-án. Az album 2007. november 26-án jelent meg. Talbot édesanyja akkor azt mondta, hogy az egész család nagyon izgatott volt, de Connie-t az egész nem érdekelte. Az album december elején aranylemez lett, és ennek elismeréseként Phillip Schofield Talbotnak a This Morning műsorában egy aranylemezt adott át. Eredetileg 50 000 lemezt hoztak forgalomba, de miután az albumot napok alatt eladták, további 120 000 példányt kellett készíteni.

Az Allmusic-nál dolgozó Sharon Mawer így áradozott az Over the Rainbow-ról: „Ahhoz képest, hogy még csak hét éves, jól énekel, és a legtöbb (ha nem az összes) hangnem hozzá illő volt, a hangmagasság hozzá illő volt, az időzítés pedig remek.”[23] Mindezek ellenére az albumot kritizálta, a következőket mondta: „nincs kimondott érzés az album mögött, nincs érzelmi töltet, nem lehet kivenni, igazából melyik dal miről szól, ezek csak kis aranyos dalok.” Ezek után a lemezt 2/5-re értékelte.[23] A Digital Spy-nál dolgozó Nick Levine az albumról szóló egyik ismertetőjében azt írta, hogy Talbot hangja „édes és tiszta”, mindazonáltal „előadásában nincsenek árnyalatok, nincsenek mélységek”.] Azonban hozzátette: „Van valami lényegileg elrontott abban, hogy egy hétévest a sztárokhoz viszonyítunk”. Továbbá: „A kifejezetten a felnőttekre szabott listák semmit nem tudnak kezdeni [a zenéjével]”, s az albumot 2/5-re értékelte.

Az album 2008. június 16-án ismét megjelent,de előrendelést már májustól felvettek. Ezen a kiadáson a három karácsonyi témájú dal helyett másik három szerepelt. A lemez dalaiból az első, Bob Marley eredeti dalát feldolgozó Three Little Birds című kislemez 2008 júniusában készült el, s a dalhoz Jamaicán egy klipet is forgattak. 2008 áprilisában és májusában Talbot egy ázsiai turnén vett részt, ahol az Over the Rainbow-t népszerűsítették. Az ázsiai sajtó a YouTube-on is elérhető videóinak tulajdonítja a sikert, a Sun.Star meg is említi, hogy legnézettebb klipjét több mint 14 millió alkalommal nézték meg, a The Straits Times pedig azt írta, hogy Talbot előadásait több mint 30 milliószor látták már.A körút során Dél-Koreában, Tajvanon, Hongkongban és Szingapúrban lépett fel. Május végén ért haza Angliába.A körutat követően a jelentések arról szóltak, hogy az album Tajvanban, Dél-Koreában, Hongkongban és Szingapúrban is a slágerlisták élvonalába került.[30] Szingapúrban a harmadik, a többi helyen az első helyig jutott. Ezután Lengyelországba utazott, ahol a televízióban is szerepelt.

Bejelentették, hogy Amerikában szeptemberre tervezik az Over the Rainbow újabb megjelentetését, melyhez nagy mértékben hozzájárult az olyan amerikai hírforrások érdeklődése, mint a Fox Business Network és a MarketWatch. Végül az Egyesült Államok területére szánt verzió október 14-én lett elérhető, s Talbot olyan műsorokban népszerűsítette az albumot, mint a The Ellen DeGeneres Show.

2008 augusztusában bejelentették, hogy Talbot szerződést kötött a Data Design Interactive-vel, melynek értelmében a cég egy videojátékot készít Wii konzolokra. A játékban az Over the Rainbow-ról 15 dal szerepelne, és a játékosoknak lehetőségük lenne egy a számítógép által megformált Talbottal együtt, vagy karaoke módban mások ellen versenyt énekelni. Talbot fel is énekelte a játékhoz a dalokat. A tervek szerint 2009 első negyedévében került volna a boltokba, a neve pedig Connie Talbot: Over the Rainbow lett volna de 2011-es adatok szerint a játék még mindig nem jelent meg, a dalok szerzői jogi problémái miatt.

Christmas Album

2008 novemberében bejelentették, hogy Talbot annyi új dalt készített el, hogy egy albumot meg tudnak vele tölteni.[39] A szobájában rögzített dalokat tartalmazó Connie Talbot’s Christmas Album november 24-én jelent meg. Az album egy olyan karácsonyi témájú lemez,amely Talbot hivatalos honlapja alapján „hagyományos és modern karácsonyi dallamok keveréke Elterjedt, hogy a karácsony előtti napokban az ITV1-on részleteket mutatnak be amerikai körútjából és egy titkos, az általános iskolájában tartott koncertjén készült felvételből.] A Christmas with Connie (Karácsony Connie-val) című dokumentumfilmet az ITV Central december 18-án vetítette le.Talbot röviddel a karácsonyi lemezének megjelenését követően meglátogatta a walsalli HMV társaságot, ahol dedikálta a lemezt és rajongókkal találkozottEzután egy világ körüli lemezbemutató körút következett, ahol többek között fellépett a dél-koreai Ewha Womans Egyetemen[43] és a berlini Egy szív a gyermekekért (Ein Herz für Kinder) karitatív televíziós gálán.] December közepén hazatért családjához, hogy legyen egy csendes karácsonya.

A Connie Talbot’s Christmas Album forgalmazása a brit terjesztő Pinnacle Entertainment eljárás alá vonása miatt nehézségekbe ütközött. Talbot édesanyja, Sharon a következőt mondta: „Nem igazán tudjuk, mi történik jelenleg. Arra gondolunk, hogy talán majd az év egy későbbi részében akarják népszerűsíteni a lemezt. Szégyen, de Ázsiában és Amerikában már kapható a lemez. A FemaleFirst magazinban megjelent értékelésében Ruth Harrison 4/5-re értékelte a lemezt, s azt mondta, hogy Talbot hangja „ritmusos zenéknél remek, de néhány helyen kissé leenged

2009. áprilisban Talbot ismét az Egyesült Államokba utazott, hogy népszerűsítse az új kislemezét, melyen az I Will Always Love You egyik feldolgozása szerepel. A kislemez az USA-ban 2009. április 7-én jelent meg, amelyen szerepelt a frissen rögzített You Raise Me Up is.] Többek között a Fox Broadcasting Company WNYW csatornáján a Good Day New York műsorban szerepelt.Ezt követően Talbot május 2-án tért haza. A kislemez a Billboard Hot 100 Singles Sales eladási listáján a negyedik helyig jutott.
Holiday Magic

Talbot harmadik, a Connie Talbot’s Holiday Magic nevet viselő albuma 2009. október 20-án került a boltokba az Egyesült Államokban, míg az Egyesült Királyságban 2009. november 30-án jelent meg. Az albumot a „Toys for Tots” kampánynak szentelték, amelynek Talbot lett a gyermek nagykövete. Egy interjúban a Marine Toys for Tots Foundation alelnöke, Bill Grein a következőket mondta: „A Marine Toys for Tots Foundation rendkívül büszke és izgatott amiatt, hogy Connie a valaha volt legfiatalabb nagykövetünk… Tökéletes ember ahhoz, hogy tájékoztassa a sok millió kevésbé szerencsés gyermeket, akinek fel sem tűnik ez a karácsony, hacsak az emberek fel nem kelnek, s nem támogatják őket egy játékkal, vagy nem adnak pénzadományokat. Angyali külseje és hangja emlékeztetni fogja az embereket a gyerekek ártatlanságára. S mindannyian megérdemlik, hogy megtapasztalják a szünet varázsát. Remélem sok CD-t fog eladni, sok pénzt gyűjt, valamint sokkal tudatosabban közelednek majd az emberek a gyermekek felé.

A Connie Talbots Holiday Magic album megjelenésével egy időben Talbot egy televíziós műsort készített a WVIA Public Media stúdióknál, a PBS hálózat egyik állomásánál. A műsort a PBS csatornáin 2009 novemberében és decemberében vetítették le. A film DVD formátumban 2009 decemberében megjelent Hongkongban.

 

 

 
Galéria

 
Connie Talbot

Connie Victoria Elizabeth Talbot 2000.Novmber 26.án született, Streetly Egyesült királyságok. Már kiskora óta nagyon szeretett énekelni 2007.-ben szüleivel úgy döntött benevez Egyesült Királyságok egyik legjobb tehetségkutatójába a Britains Got Talent-be. A zsürinek látszólag mindig nagyon tetszett amit énekelt, így Conni egészen a dőntöig eljutott, azoban a zsűri ellenfelét Paul Popps-ot választotta nyertesnek. A kislány azonban nem szomorodott el, nemsokkal a műsor után már 5 lemezt adott ki.

 
OfficialConnieTalbot
@officialconnietalbot
 
Elit cserék

                   

 
Csevegő
 
Connietalbot.gportal.hu

Szerkesztő: Nita
Nyitás:  2014.03.23 (connie-fanatic.gp)
Nyitás itt : 2015.06.08
Szolgáltató: Gportal
A CONNIETALBOT.GPORTAL.HU Magyarország első számú Connie Talbot rajongói oldala. A lapon a híreket helyezem előtérbe, és csak kevés tartalom lesz található, aminek a másolása tilos! A lap nem áll kapacsolatban Connieval, a barátaival, a családjával sem, ez csak egy egyszerű rajongói lap, ami azért jött létre, hogy a fanok értesüljenek a legfrissebb hírekről nap mint nap.

 

 

Média

Over The Rainbow
9661album.png

1 Somewhere Over The Rainbow
2 I Believe
3 White Christmas
4 Smile
5 Imagine
6 Walking In The Air
7 Favourite Things
8 Wonderful World
9 Ben
10 I Will Always Love You
11 Silent Night
12 I Have A Dream

Letöltés  Youtube 

1. 2. 3. 4. 5.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.